Csoda és valóság A csodálatos restség Napjainkban igen gyakran hallani, hogy valamit csodának neveznek. Szinte teljesen elcsépeltté válik e fogalom. A "csodával" felcímkézve TV-sorozatokat, regényeket és más termékeket adnak el, mert a "csodák" garantálják a legnagyobb keresletet. De miért olyan nagy a csodában való hitünk - miközben kevesen veszik a fáradságot, hogy igazán a dolgok végére járjanak?

A mai világ tele van úgynevezett csodákkal: "Őrangyal szabadította ki a gyermeket a hó fogságából", "Egy férfit lánya szelleme mentett meg az öngyilkosságtól", "Életmentés gondolatátvitellel", "Tisztánlátás álom közben", "Hasonmás egy másik világból", és így tovább. Ezek az epizódcímek egy nemrég játszott sokrészes TV-sorozatból az illusztrálják, milyen nagy az igény a csodákra túl az ezredfordulón.

Ehhez jönnek még a különböző modern csodák, mint pl. az UFO-k vagy a gabonakörök, sőt néhány antik csoda is, amelyeket a Biblia hagyott az emberiségre. Még ezek is hatnak a csodákról alkotott elképzelésekre.

Úgy tűnik tehát, alig van remény arra, hogy a kérdésre, miszerint csakugyan léteznek-e csodák, mindezt a kavalkádot figyelembe véve, egyértelmű választ lehessen adni. Szinte áttekinthetetlenek ugyanis a csodaként jegyzett jelenségek.

Mégis, minden csoda vagy csodás jelenség vizsgálata egyetlen központi kérdésbe torkollik: Léteznek-e olyan események vagy felsőbb hatalmak, amelyek minden természettörvényt egyszerűen hatályon kívül helyeznek, és önkényesen beleavatkoznak életünkbe?

Minden komoly kutató, minden istenhívő, aki meg van győződve egy tökéletes Teremtő létezéséről (és ennél fogva tökéletes, megváltoztathatatlan teremtéstörvényeiről), erre a kérdésre világos nemmel válaszol. Ebből azonban egész egyszerűen az következik, hogy ezek az események számunkra csak azért tűnnek csodálatosnak, mert nem látjuk át a törvények keretein belüli lehetőségeket.

Erre jó példák az úgynevezett "paranormális jelenségek". Aki csupán az öt érzékszervvel megtapasztalható, vagy legalább valamilyen módon mérhető dolgokat ismeri el valóságként és igazságként, az az olyan lehetőségeket, mint a gondolatátvitel, tisztánlátás vagy túlvilági kapcsolat eleve lehetetlennek fog tartani, és elutasítja azt. Ezzel szemben, aki elég nyitott és elismeri, hogy a belső és külső történések előítélet mentes megfigyelésekor gyakorlatilag minden az érzékeken túli világok létezése mellett szól, az az angyali lények létezését, a telepatikus üzeneteket vagy a jövőbelátást nem fogja eleve elvetni.

Mindazonáltal éppen azoknál az embereknél figyelhetjük meg a csodában való hit egy egészen különös módját, akik gyakran beszélnek a túlvilággal kapcsolatos élményeikről: Számukra gyakorlatilag minden lehetségesnek tűnik, ám a logika és a következetesség az események megítélésekor gyakran háttérbe szorul. Ez egy olyan tény, amit sok modern "üdvözítő" szemérmetlenül kihasznál, és tudatosan számításba vesz, amikor hamis és ellenőrizhetetlen dolgokat állít.

Mindennek az az eredménye, hogy egyre nő a szakadék a materializmus és spiritualizmus között. És alig van esély olyan hidat verni, amely lehetővé tenné a két fél egymást kiegészítő tudásának cseréjét.

A misztikus és megmagyarázhatatlan (vagy annak tartott) jelenségek körül létrejött gondolatvilágok időközben óriási lavinává növekedtek, amit - gondoljunk csak az úgynevezett misztikus TV-sorozatok áradatára - jóllehet a legtöbben nem vesznek igazán komolyan, ám nem is utasítanak el. Szemmel láthatóan egészen kellemes dolog hinni a csodákban...

Vajon miért? Miből ered a csodák bűvereje?


Csodálatos restség

Legalább egy válasz nyilvánvaló erre a kérdésre: Aki egy dologban tudásra akar szert tenni, az nem kerülheti meg, hogy tapasztalatokat szerezzen, mélyen és előítélet mentesen gondolkodjon, és egyúttal törekedjen a megérzésein alapuló ítéletalkotásra. Röviden: saját szellemi erőre, saját gondolkodásra és cselekvésre van szükség; akár évekig tartó küzdelemre az Igazságért.

Mi sem egyszerűbb annál, mint elhinni a hihetetlent: hiszen így egyáltalán nem szükséges a komoly gondolkodásra időt pazarolni, a "csodák" ehhez amúgy sem adnak kiindulási pontot. Egyszerűen csak hinni kell. Az ebben megnyilvánuló restséget lehetne tulajdonképpen csodálatosnak nevezni...

Aki ezzel szemben azon fáradozik, hogy a csodának kikiáltott események sűrűjében járható utat vágjon, nehéz dolga van: Először is egy lámpást kell találnia, amellyel egyáltalán áttekintheti és megvizsgálhatja, hogy a teremtéstörvények alapvetően mit tesznek lehetővé és mit zárnak ki, tehát mit kell a fantázia birodalmába száműznie. Ám ha az alapvető törvényeket képes átlátni, akkor sem lesz mindig könnyű a sűrűben a hasznos növényeket a gyomoktól megkülönböztetnie, majd azokat megfelelően rendszereznie; hogy végül magáénak tudhassa a Teremtés felépítésének vágyva vágyott, tiszta képét.


A bibliai csoda

Kultúránkra hagyott csodaleírások legjelentősebb forrása a Biblia. A Biblia már azért is igen különleges értéket képvisel, mert mai ismereteink alapján szinte minden leírása és ábrázolása az Igazságot rejti magában, és minél hosszabban tanulmányozza valaki a "Könyvek Könyvét", annál kevesebbé mondhatja róla, hogy értelmetlen kitaláció.

Mindemellett persze az Ó- és Újtestamentumban összegyűjtött írások között sok olyan szöveg is található, amely felületesen szemlélve csupán a csodára éhező embereknek szól. Ezen írások számos értelmezője még ma is makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy az ábrázolt csodák az isteni működés csalhatatlan bizonyítékai: Isten célja az, hogy ezekkel a csodákkal az embereket megtérítse, és mindenhatóságának világos jelét adja.

Eltekintve attól, hogy egy olyan Isten, akinek arra van szüksége, hogy a figyelmet ily módon magára irányítsa, szánalmas lenne, ez egy nehezen megválaszolható kérdést is felvet:

Ha a természettörvények hatályon kívül helyezése valóban alkalmas eszköz arra, hogy az embereket az "igaz hitre" elvezesse, miért éppen napjainkban nem történnek csodák csodák után? Hiszen megtérítendő ember a Földön jelenleg több van, mint bármikor ezelőtt!

Valójában természetesen a bibliai csodák tekintetében is rajtunk áll, hogy az isteni mindenhatóságról helyes fogalmat alkossunk, és ezzel megadjuk a Teremtőnek a tökéletesség tiszteletét. A mindenhatóság biztosan nem abban a hatalomban rejlik, amellyel megkerülhetők a természettörvények. Emlékezzünk csak arra a cinikus követelésre, amelyet a megkínzott Isten Fiával szemben támasztottak: "Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!" Jól tudjuk, hogy ez nem történt meg.

A Teremtő mindenhatósága egyszerűen az az erő, amely megteremt minden létezőt és élteti azokat, amely átáramlik az egész Teremtésen, és az Élet örök ritmusában mindig megújul.

Hogyan kell akkor a Bibliában ábrázolt csodákat érteni? Anélkül, hogy itt a ránk hagyományozott történések taglalásába belemennénk, egy alapvető dolgot kijelenthetünk: Minden valódi isteni kinyilatkoztatás - mindenekelőtt Jézus tevékenysége - egészen bizonyosan azért történt, hogy az emberekkel az Élet csodáját jobban megértesse, és ezzel megtanítsa őket Isten természetes nagyságának felismerésére. Bizonyosan sohasem egy titokzatos varázserő látványos bemutatása volt a cél.

Az élet önmagában is egy felfoghatatlan csoda, amely bennünket, embereket gyakran közönyösen hagy, amely mellett érzéketlenül megyünk el. Mindemellett persze azoknak az élményeknek, melyek átlépik a hétköznapiság határát, lehet bizonyos "ébresztő jellege". Ez egy példával illusztrálva máris érthetővé válik: gondoljunk csak egy olyan filmre, amelyben a növények növekedését felgyorsítva mutatják be. Nem érezzük a film nézése közben - pusztán a gyorsítás által - úgy, hogy ez csodálatos?

Hasonló formában képzelhetjük el azon emberek tevékenységét, akiknek megvan a képességük a magasabb, nem fizikai erők közvetítésére, és így olyan gyógyulási folyamatok megindítására, amelyek csodának tűnnek. Ezekben az esetekben is a koncentrált erő képes a gyógyulás felgyorsulását kiváltani - feltéve, hogy a beteg bensőjében nem képez ehhez legyőzhetetlen akadályt. És ami napjainkban az úgynevezett "szellemgyógyításoknál" történik, az Jézus földi idejében még feltűnőbb módon ment végbe, mert Krisztus nem finomanyagú vagy szellemi, hanem ezeknél sokkal erősebb isteni erővel tevékenykedett. De Jézus is csak olyat tudott és akart cselekedni, ami az "Atya törvényeinek" keretei között lehetséges volt: így a csodálatos gyógyulások benső alapját a beteg jóra irányuló komoly akarásának kellett létrehoznia.

Az embereknek a számukra felfoghatatlan iránti lelkesedéséből, és az akkoriban is meglévő "szenzációvágyából" Jézus életéről idővel számtalan monda és legenda keletkezett, amelyek gyakran minden valós alapot nélkülöztek. Kezdetben néhány tudósító az eseményeket - helyesnek vélt szándékkal - finom kis túlzásokkal jelentőségteljesebbnek ábrázolta, majd ezt további "hozzátoldások" követték, amelyekkel a szóban továbbadott történeteket elkerülhetetlenül kiegészítették, és míg végül - Jézus földi halála után sok évtizeddel - írásos feljegyzések születtek, addigra bizonyos emberi túlzások is beleszövődtek az ábrázolásokba.

A történelmi kritikai evangéliumkutatás Jézus minden csodatételét különösen kételkedve fogadja, mivel az Isten Fiától fennmaradtak olyan kijelentések is, amelyekből kiderül, hogy ő maga elutasította a csodás jeleket.

De mi áll azoknak a természeti csodáknak a hátterében, amelyekről az Ótestamentum tudósít bennünket, mint például az égő csipkebokor vagy az egyiptomi csapások?

Az Újtestamentumban Jézus életéről fennmaradt leírásokkal és a még régebbi, Krisztus előtti feljegyzésekkel kapcsolatban is magától értetődően vannak bizonyos fenntartásaink. Az Ótestamentum esetében természetesen figyelembe kell vennünk a nyelvezetet is. Hiszen azok, akiknek a leírásokat szánták, például egyszerű pásztorok lehettek - nem pedig az "információs-korszak" emberei -, és ennek megfelelően kifejezésmódjuk képekben és hasonlatokban gazdag, kevésbé intellektuális volt.

Ez természetesen még nem magyarázat magukra az eseményekre.

Induljunk tehát abból ki, hogy ugyan az Ótestamentum természeti csodáit bizonyos, a Fénnyel összeköttetésben álló személyek - mint amilyen Mózes volt - váltották ki, azok mégis az egészen természetes események keretein belül történtek. A lényszerű, formáló természeti erőkkel való együttműködés következtében meghatározott időben különleges történések valósulhattak meg, amelyek mégis teljesen törvényszerű folyamat okrészei voltak. Ez nem ellentmondás, csupán azt jelenti, hogy jóllehet napjainkban a természet csodáit tudományosan vizsgálva logikusan megmagyarázhatjuk, ezek akkoriban az emberek számára - az időbeli gyorsaság és a saját életükkel való szoros összefüggés miatt (pl. Mózes a fáraónak szerencsétlenséget ígért, és röviddel azután a csapás be is következett) - valódi isteni jeleknek tűntek. Mindkét szemlélet helyes!

Vitus B. Dröscher sikeres német természettudományos szakíró és magatartáskutató több mint tíz éve intenzíven foglalkozik a bibliai természeti csodák jelenségével, és kutatásainak eredményét az "És a cet Jónást a szárazra vetette" című könyvében hozta nyilvánosságra. Ebben a műben Dröscher vállalkozik arra, hogy a bibliai csodákat megdöbbentően egyszerű természettudományos feltevésekkel megmagyarázza. Néhány fejezetcím: a háromnapos sötétség Egyiptom fölött, a sáskajárás csapása, menekülés a tengeren át, utazás a cethal gyomrában. Az előszóban így ír erről:

"Mivel újabban olyan kutatási eredmények látnak napvilágot, amelyek a Szentírás `biológiai` igazságtartalmát igazolják, a korábbi idők kételkedése csupán tévedés lehetett, ráadásul egy évszázados tévedés, amelynek következtében a vallás és a tudomány ellenségekké váltak - teljesen szükségtelenül: Következésképp itt a legfőbb ideje, hogy elássuk a csatabárdot."

Dröscherhez hasonlóan sok komoly tudós - akik számára az igazi istenhit elérése fontos és személyes törekvés - vágya az, hogy a "hit Igazsága" és a "tudomány igazsága" közötti óriási szakadékot végre áthidaljuk. A csoda fogalmának valódi értelme megtalálható, de csakis magában az életben és a teremtéstörvények harmóniájában - sehol máshol! - ... ez a lépés közelebb segítene jutnunk ahhoz a célhoz, hogy az "ellentáborok" végre egymást kiegészítve tevékenykedjenek.