Így formáljuk környezetünket. De vajon hogy nézhet ki ez a gondolatvilág, ha az oly vészterhes földi események lassan az őrületig fokozódnak? Tanácstalanul és mélyen megdöbbenve állunk a tények előtt. Az ember már évezredekkel ezelőtt elindította téves akarásával és a teremtéstörvények semmibe vételével a bajok körfolyamatát. Ez a kör a mai időkben, a világfordulat idején, a világítéletben zárul be, ami most Isten Akarata által kezdetét vette. Az elvetett magok kikelnek! Hatalmas szenvedést és súlyos ínséget hoz e kölcsönhatás magával. A bűnök, melyeket az emberek a földi életeik során felhalmoztak, most a végkifejlet idején beláthatatlan méreteket öltenek. Csak sokkal később, a bekövetkező események után fog a megváltott lelkekből hála és öröm felemelkedni Isten kegyelméért és segítségéért! Ma azonban a földi ember szellemi fejlődése romokban hever. Ezen semmit sem változtat a technikai haladás, ami pusztán a földi ész termékeként mindig csak a földi dolgokban tud kihatni és hasznot hozni, de nem hoz létre semmilyen szellemi értéket, amit az ember magával vihetne a túlvilágra. - Kétségbeesés, félelem és gyanakvás irányítja a világot. Mi következik ezután? Az embernek be kell látnia, hogy egyedül csak ő zavarja a békét, mégpedig az egyén és nem a kormányok, pártok, nem gazdasági és politikai szervezetek, szövetségek vagy egyházak, hiszen ők is csak egyénekből állnak. Ha az ember komolyan törekszik a jóra, és arra hogy megújuljon, ez majd éppúgy kiterjed a házasságra, a családra, mint ahogy az emberi együttélés minden más területére is, és lassanként minden egészségessé válik és felvirágzik. Az embernek most meg kellene fulladnia az általa létrehozott finom- és durvaanyagú mocsárban, ha az isteni hatalom nem idézett volna elő az evilági és a túlvilági területeken egy mindenre kiterjedő tisztítást! Az embernek egyedül már nincs ereje ahhoz, hogy kiszabadítsa magát ebből. De neki is segédkeznie kell a tisztításban, és először önmagával kell kezdenie, azzal, hogy gondolatainak újra tisztaságot kölcsönöz és ezáltal képessé válik arra, hogy minden szennytől megszabaduljon, más szóval, hogy a lelkét újra fehérre mossa. Ehhez feltétlenül vissza kell találnia Istenhez, komolyan kell az Ő akaratával foglalkoznia, amit a természet- és a teremtéstörvényekben maradéktalanul megtalál. Teljes földi létét, családi és társadalmi életét, a földi törvényeket és az államigazgatást az isteni törvényekhez kell igazítania, hogy így végre Isten által óhajtott fejlődését békében befejezze a Földön, hogy azután fényesebb magasságok felé emelkedhessen. A ma emberének a következő normákat kell követnie, hogy biztosítsa természetes életterének fennmaradását itt a Földön: Fontos a gondolatok tisztasága, a jó szilárd akarása, a tiszta és magasztos dolgok utáni vágyakozás, hogy ne okozzon kárt felebarátjának, és mindenekelőtt vegye figyelembe és kövesse a teremtéstörvényeket. Csak így sikerül a nagy áttörés a béke és az öröm új kor-szakába. Jézus beszélt erről az új korszakról, az eljövendő üdvösségről, de egyúttal figyelmeztette az emberiséget a világítéletre, aminek ezt az új korszakot meg kell előznie. Saját oldalak
Ha regisztrál, hozzáférhet további kiadványainkhoz, videokhoz, résztvehet akcióinkban és naprakész információkhoz jut.
Ajánló
Ajánló
Audio
Video
This text will be replaced
|