Háború - Elkerülhetetlen végzet? Az egyén felelőssége és a gondolatok hatalma A WHO becslése szerint több mint 3,6 milliárd halottra tehető a Kr.e. 3750 óta lezajlott háborúk áldozatainak száma. Ez a szám kicsivel több, mint a fele a világ jelenlegi népességének. Persze ez csupán egy becsült adat, mivel nincsenek részletes kimutatások a régmúlt áldozatainak pontos számát illetően. Ezzel ellentétben viszont biztos, hogy a II. világháború vége óta több mint 100 háború tört ki, és ezekben 21 millió ember pusztult el, azaz átlagosan véve a háború minden percben egy újabb áldozatot követelt. A háborúk tehát elkerülhetetlenül hozzátartoznak az emberiség sorsához? Hogyan lehet, hogy az emberek újra és újra elveszítik önkontrolljukat, és mások emberi méltóságát figyelmen kívül hagyva egymás életére törnek? Milyen szerep jut eközben gondolatainknak és hogyan hatnak a gondolati formák?

Egy háború kirobbanásának oka egy átlagpolgár számára sokszor érthetetlen. Hiszen egy bizonyos gazdasági vagy politikai egyensúly megbomlása teljesen jelentéktelennek tűnik ahhoz a szenvedéshez képest, amit egy háborús konfliktus magával hoz. Mit tehet az egyén? Van más választása, minthogy a háborúkat az emberi lét elkerülhetetlen terheként egyszerűen tudomásul veszi?

Ezzel a nézettel elég gyakran találkozunk - és ez nem is meglepő. Többnyire még egyéni sorsunk okait sem értjük meg, nemhogy a népek vagy nemzetek sorsának okait.

A sorsot irányító logika azonban mégis könnyedén érthetővé válik, ha az ok és okozat törvényét figyelembe vesszük. Ez a törvényszerűség a tudományban jól ismert, és a hétköznapokban is megfigyelhető: minden ok egy elkerülhetetlen okozathoz vezet, és minden okozatot, hatást egy bizonyos ok eredményez. Sorsunkban a "Ki mint vet, úgy arat" bibliai szavak érvényesülnek. Minden döntésünkkel - gondolatainkkal, szavainkkal és cselekedeteinkkel - elvetünk valamit, ami kibomlik és szárba szökken, és gyümölcseit magunkon kell megtapasztalnunk.

Ez a törvényszerűség folyamatosan működik. Jelenlegi átélésünk korábbi döntéseink következménye, és a jelenlegi döntések visszavonhatatlanul jövőbeli sorsunkat alakítják. A sors ezért sohasem lehet igazságtalan.

Ebben az értelemben természetesen egy háború is döntések következménye, és nem a sors vak önkénye.

De hogyan nyilvánul meg az akarat ebben a folyamatban? "Az ország vezetői hozzák meg a döntéseket, nem rajtam múlik" gondolják sokan, és meg vannak róla győződve, hogy semmilyen felelősség sem terheli őket a háborús konfliktusok miatt. Pedig sokkal több ember játszik szerepet egy háború kitörésében, mint általában gondolják. Ez akkor válik érthetővé, ha a gondolatok hatását is figyelembe vesszük.


Ki a felelős a háborúkért?

Azokat a gondolatokat, amelyeknek még nincs látható megnyilvánulási formájuk, a földi történések szempontjából általában jelentéktelennek tartják, mivel - a szavakkal és konkrét cselekedetekkel ellentétben - nem megragadhatóak.

Mégis több szólás árulkodik arról, hogy a gondolatokat egészen valóságosnak, hatással rendelkezőnek tartjuk. Az a szólás, hogy "eszmék kormányozzák a világot", például arra utal, hogy minden földi esemény végeredményben bizonyos elképzeléseket követ. A "valami van a levegőben" azt a tapasztalatot fejezi ki, hogy bizonyos gondolatokat több személy egymástól függetlenül érzékelni tud, és tetté válthat.

A gondolatok bizonyos értelemben tényleg megragadhatóak. Van egy formájuk, amely megfelel a "tartalmuknak", mindazonáltal egy finomabb, nem látható anyagiságban vannak.

Egy ember által kiküldött "gondolati forma" egy "fonál" révén összeköttetésben marad a létrehozójával. Ennek révén erősödik, növekszik, amikor az ember újra és újra hasonló jellegű gondolatokat és érzéseket táplál, vagy a gondolati forma veszíthet erejéből és akár el is tűnhet, ha nem kap erőutánpótlást.

Az azonos jellegűek vonzásának törvénye révén minden gondolati forma hozzá hasonló gyengébb gondolati formákat vonz magához, vagy éppen őt fogja egy erősebb gondolati forma magához vonzani. E folyamat során az azonos jellegű gondolati formákból központok alakulnak ki, melyben - jó vagy rossz jellegű - ezernyi vagy akár milliónyi hasonló gondolati forma gyűlik össze, és amelyek így hihetetlenül nagy erőre tesznek szert.

Ez az erő egyértelműen érezhető. Elegendő például, ha az ember hagyja magán eluralkodni a haragot. Ezzel ennek megfelelő gondolati központok befolyásának teszi ki magát, és fokozódik az agresszivitás. Sok emberben nő így az erőszakra való készség - és végül olyat tesznek, ami eredetileg nem is állt szándékukban. "Erőt vett rajtam!" mondják, amivel tulajdonképpen egy gondolati központ erőáramának nagyságát írják le. Másfelől amikor építő jellegű erőkkel kerülnek kapcsolatba, gyakran halljuk: "Sokkal egyszerűbb volt, mint gondoltam!"

Tehát nemcsak a gondolati központokat erősítik a gondolatok, hanem ezek is táplálják és befolyásolják az embereket, akik hasonlóan gondolkodnak. Így ha pl. valaki háborús gondolatokkal foglalkozik, akkor összekapcsolódik a megfelelő gondolati központokkal. A hasonló jellegű gondolatok innen kapnak tápláló és megerősítő erőt, majd cselekedetre ösztönöznek, meg akarnak nyilvánulni a látható földi valóságban.

Ha kitör egy háború, akkor a felelősség nemcsak azokat terheli, akik a döntésük révén a közvetlen okot szolgáltatták, hanem egy bizonyos mértékig minden olyan embert, aki gondolatai révén háborús szándékot táplált. Itt nincs annak jelentősége, hogy ők maguk a háborúskodó nemzetekhez tartoznak-e vagy sem. Felelősségük mértékét a saját gondolataik és érzéseik ereje és intenzitása határozza meg.


Harc a békéért

Furcsa mód ma a békéért "harcolnak". A békét a fegyverkezésbeli egyensúly révén akarják elérni. Az ezzel összekapcsolódó gondolatok azonban nem hoznak létre béke központokat, hanem végeredményben a háború témája körül keringenek.

Háborúk nemcsak erőszakos vagy gyűlölettel teli gondolatok révén keletkeznek. Birtoklásvágy, vallási türelmetlenség vagy a rasszizmus a földi távolságtól függetlenül éppúgy erőteljes gondolati központokat hoznak létre, melyek az egész Földön kihatnak, és háborús cselekedetekhez vezetnek, ha egy megfelelő horgonyzási pontot találnak.

Első hallásra ugyan paradoxnak tűnhet, de a destruktív gondolati formákat erősíthetik a szélsőséges pacifisták is, mivel a békéért való küzdelmük agresszivitása vagy gyűlöletük a szemben álló felek iránt éppen a rossz gondolati formák centrumait támogatja. A cél nem szentesíti az eszközt. Ha tartós békét szeretnénk elérni, akkor sokkal komolyabban figyelembe kell vennünk a gondolatok nagy hatalmát, mint ezelőtt. A jó akarásnak minden gondolatot és érzést át kell hatnia. A háború vagy a béke a Földön mindig az ember belső állapotát tükrözi vissza.

A jó és építő jellegű gondolatok hatalmában rejlik a legmegbízhatóbb rendszer arra, hogy megakadályozzuk a háborúkat, és békében éljünk együtt. Ez sokkal tartósabban fennmarad, mint bármely manapság tekintetbe vehető politikai, gazdasági, pénzügyi vagy humanitárius törekvés, erőfeszítés. Meg kellene végre hoznunk azt a döntést, hogy a nekünk ajándékozott gondolati erőt a béke szolgálatába állítsuk.