A Szépség forrása Általában könnyen el tudjuk dönteni, hogy valamit szépnek érzünk-e vagy sem. Sokkal nehezebb viszont megindokolnunk, hogy miért, például akkor, amikor olyan valakivel beszélgetünk egy műalkotás szépségéről, akinek a véleménye eltér a mienktől. Mi alapján dönthető el, hogy egy festményt, egy emlékművet vagy valami mást "szépnek" lehet nevezni? Vannak a szépségnek kritériumai, vagy a szépérzék teljesen szubjektív, megmagyarázhatatlan dolog?

Tudományos kutatások során, melyek már régóta foglalkoznak ezzel a kérdéssel, találtak bizonyos jellegzetességeket, melyek megléte szükséges ahhoz, hogy egy műalkotást szépnek érezzünk. Festmények esetén a színeknek, árnyalatoknak és formáknak meg kell felelniük a harmónia szabályainak. Az aranymetszés törvénye teszi pl. lehetővé, hogy egy kép felületét kiegyensúlyozott és harmonikus módon osszuk fel. Ez az elv az építészetben is érvényes. A zeneszerzők is bizonyos szabályokat követnek amikor harmonikus zenei élményt akarnak nyújtani.

Minden művészeti irányzatnak megvannak tehát a maga szépség-szabályai, melyekre támaszkodhatnak. Ám a legtöbb ember egyáltalán nem ismeri ezeket a szabályokat, mégis képes arra, hogy valamit szépnek érezzen.

Hogyan lehetséges ez? A szépérzék velünk született adottság? És ha igen, hol található bennünk a szépséget érezni képes központ?

Abd-ru-shin a Grál-üzenetben világosan rámutat az ember valódi énje, a nem anyagi szellem, és az ész közötti különbségre, mellyel földi testetöltésének ideje alatt az agy révén rendelkezik a szellem. A szellem és az ész megkülönböztetése az egyik kulcs az emberi lét sok kérdésének megválaszolásához. Ahogy azt látni fogjuk, ez a szépérzékre vonatkozóan is igaz.

Az emberi szellemet én-tudat, széles látókör és a szintézisre való képesség jellemzi. A földi, durvaanyagú agyból származó ész ezzel szemben korlátolt és elemzi a dolgokat. Az információkat egymás után dolgozza fel, ezért nem vagyunk képesek egyszerre két dologra gondolni. A szellem képes érezni és inspirálható; nem úgy az ész, melynek intellektuális képességei osztályozásra, részekre bontásra és értékelésre szolgálnak.

A szépség pedig akkor születik, amikor különböző tényezők összekapcsolódva komplex módon egymással harmonikus egységet alkotnak.

Egyébként az is érdekes, hogy a szépség sok különböző definíciója elsősorban nem a szépséggel összefüggő törvényszerűségekre utal, hanem a benső megérzésre. A szépség csodálatot és megelégedettséget ébreszt bennünk, míg a csúnya dolgok kellemetlen érzést váltanak ki és taszítanak. Világos, hogy ez a tudatos átélés nem az agyban jön létre, hanem eleven szellemi énközpontunkból ered.


Honnan származik a szépség?

Szellemünk képes felismerni, érezni a szépet attól függetlenül, hogy a szépségben kifejezésre jutó ésszel megragadható törvényszerűségekről tudna. De honnan származik egyáltalán a szépség?

Létezése tulajdonképpen ellentmond a materialista világképnek, miszerint minden létező dolog a káoszból jött létre, a vak véletlen eredménye. Azonban ha alaposabban szemügyre vesszük a teremtett világot, nagyon gyorsan felfedezhetjük, hogy örök érvényű törvényszerűségek irányítják, melyek bárhol fellelhetők: a kémiában, a fizikában, a biológiában... és a szépségben.

Már csupán ezen törvények létezése bizonyítja, hogy a Teremtés nem lehet a vak véletlen eredménye. A világban zajló folyamatok nem lehetnek egyszerre véletlenszerűek és örök érvényű törvények által irányítottak. Ez egy feloldhatatlan ellentmondáshoz vezetne. Nem lenne kézenfekvőbb azt mondani, hogy a Teremtést egy előrelátó, bölcs erő megtervezte? Isten Akarata? Ennek a gondolatnak a segítségével a szépség létét és eredetét is megérthetjük. Minden, ami közvetlen kapcsolatban van Isten teremtés-törvényeivel, szép. A tájak, az állat- és növényvilág - minden a szépségről tanúskodik. A természetben zajló körforgás minden változásában megpillanthatjuk. Minden évszak szép. Minden korosztálynak, a fejlődés minden lépcsőjének megvan a maga szépsége.


Honnan erednek a visszataszító dolgok?

Azonban ha minden Isten által teremtett dolog szép, honnan erednek a visszataszító dolgok?

Gondoljuk csak egyszer végig, hogy mire is mondjuk hogy visszataszító. Például eszünkbe juthatnak bizonyos városok vagy épületek. Léteznek gépek, ruhák vagy tárgyak, melyek finoman szólva nem esztétikusak. Festmények, szobrok vagy zeneszámok is lehetnek csúnyák és ízléstelenek, ahogy a szavak, vagy akár az emberek tartása is, illetve egyes emberek bensőleg vagy külsőleg.

A visszataszító dolgokat - ahogy azt a felsorolás is mutatja - mindig az emberrel lehet kapcsolatba hozni. De vajon miért? Az ember is Isten teremtménye! Nem az volna hát a dolga, hogy mindenben, amit tesz, a szépet ápolja, szépet alkosson, ahogy az mindenütt a Teremtésben látható?

Kétségkívül így tenne, ha az ember legbensőbb magva közvetlenül a természethez tartozna, hiszen a természet a Teremtő akaratát követve munkálkodik, tehát a Teremtő által a természet számára lefektetett törvények szerint.

Az ember azonban szellemi eredetű és szabad akarattal rendelkezik. Képes tehát önálló döntéseket hozni, és így cselekedhet a teremtéstörvényekkel összhangban, vagy szembehelyezkedhet segítő, építő, mindenbe szépséget vivő hatásuknak. Az embernek tehát először meg kell tanulnia, hogy akaratát összhangba hozza a Teremtő akaratával, hogy így őt magát is támogassák a törvények.

A szabad akarat megléte, mellyel az állatok nem rendelkeznek, csak az emberek, magyarázatot ad a kérdésre, hogy miért csak olyan visszataszító dolgok léteznek, melyek végső soron az ember tevékenységével hozhatók kapcsolatba. Ezek félresiklott, fejlődésében visszamaradt saját emberi akaratunkból származnak, a teremtéstörvényekkel - melyek a szépség törvényei is - összhangban való cselekvés hiányából.

Arthur Hacker: The Cloister of the Bell

A szépség fentről érkezik

Az a tény, hogy a szépség a természetben mindenütt jelen van, és hogy képesek vagyunk fizikai testünk érzékszerveivel látni, hallani, érzékelni azokat, azt a nézetet támaszthatná alá, hogy a szépség egyszerűen az anyag sajátja. Ez azonban nem így van. Hiszen éppúgy, ahogy az ember egy magasabb szinten álló, magasabb rendű lény képére lett teremtve, a bennünket körülvevő természet is egy fényesebb, összehasonlíthatatlanul fényesebb világrész képére lett teremtve, melyhez például az ún. "Paradicsom" is tartozik, amely magasabb szinten található a Teremtésben. Az magától értetődő, hogy egy teremtésszint annál fényesebb, annál szebb, minél közelebb található a Fényhez, minden lét Ősforrásához.

Az emberek mindig rendelkeztek azzal a tudással, hogy a szépségnek földöntúli az eredete. Amikor egy zeneműre, egy festményre vagy költeményre azt mondják, hogy fennkölt vagy éteri, ez a tudás jut a nyelvünkön keresztül kifejezésre.

Az anyagiságon túli származás akkor is világosan tetten érhető, amikor a művészi inspirációra gondolunk. Az is "fentről" érkezik. Az inspirációra törekvő művész megnyílik "múzsája" befolyásának. Egy olyan művészről, aki egészen nagy tehetséggel rendelkezik, azt mondják, hogy az "istenek kegyeltje".

A szépséget ezen kívül gyakran olyan nemes értékekkel is kapcsolatba hozzák, mint a jóság és az igazságosság, tehát olyan fogalmakkal, melyek szintén túlmutatnak az anyagiságon. Így például azt mondják: "nem szép dolog hazudni. A "szép" ebben a mondatban nem véletlen szerepel a "helyes", "jó" szavak helyén.


A szépség sajátosságai

A fentről érkező valódi szépség sajátja, hogy az ember nem unja meg. Hatalmas a különbség a valóban szép, a szellemet megérintő, és a "tetszetős" között, ami intellektuális és érzelmi világunkat elégíti ki.

Egy fennkölt zenemű megmarad szépnek akkor is, ha már évek óta ismeri az ember. Sőt, ahogy az évek telnek, egyre erősebben érzi benne a finom árnyalatokat és harmóniákat.

Ezzel szemben egy minden valódi mélység nélküli dallamot - mint például a legtöbb varieté dal esetén - minél többet hallgatja az ember, annál gyorsabban megunja. Ezek olyan művek, melyek nem időtállóak, ezért hamar újabbakra kell őket cserélni.

Ez hasonlóan igaz a festményekre, szobrokra vagy emlékművekre is. Vannak közöttük örök értékeket hordozók, melyek túlélik az évszázadok múlását, és mindenkit megérintenek, aki találkozik velük, és vannak közöttük olyanok, melyek csak átmeneti érdeklődést váltanak ki.

Bizonyos művek fennköltsége azonban az ember szellemét érinti meg, mely ezáltal saját eredetének szépségére emlékszik vissza: a Paradicsomra, fényes szellemi hazájára.

A múlhatatlan értékű műalkotások szépségét azonban nem lehet a természet - mindig újra csodálatba ejtő - szépségéhez hasonlítani. E műalkotások ugyanis más jelleget hordoznak, ideális esetben erősebb szellemi karakterrel bírnak. Ezt egészen tisztán érezni, amikor egy tájat összehasonlítunk a róla készült festménnyel. A festmény nem pusztán hű mása a természetnek, mint a fénykép, hanem azt jeleníti meg, ami a művész szellemét érintette meg, és azt megpróbálja megjeleníteni, hogy másokat is megérinthessen. Az ilyen időtálló műalkotások adta élményből mindenki meríthet függetlenül attól, hogy milyen a bőrszíne vagy nemzetisége. Hiszen mindannyian a szellemi birodalomból származunk.


A szépség és szellemi fejlődés

Mivel a tulajdonképpeni szépség csupán a szellem révén ragadható meg, szépérzékünk közvetlen összefügg szellemi fejlettségünkkel. Minél fejlettebb egy szellem, a Teremtő által belé helyezett szellemi képességeket minél inkább kibontakoztatta, annál érzékenyebb lesz, nyitottabb a "fentről" érkező dolgok, tehát a szépség iránt is. Nemcsak hogy felismeri és nagyra értékeli a szépet, hanem törekedni fog magát szép dolgokkal körülvenni.

A szellemi fejlődés dinamikus folyamat. Belső átalakulásokon keresztül vezet az útja, amivel együtt a szépérzék is változik. Valaki, aki bensőleg átalakuláson megy keresztül, gyakran rendkívüli szépségre bukkan azokban a dolgokban, melyeket már régről ismer. Az ember egyszer csak másképp éli meg például az évszakokat. A tavasz szépsége mindig ugyanaz volt, ám a mi érzékelésünk megváltozott. Ezért tulajdonképpen természetes, hogy egy durvább ember nem ugyanazt fogja szépnek találni, mint egy nemesebb társa. Mindenki saját benső fejlettségének megfelelően éli át a világot, másképp nem is élheti meg, és ezért nem szabad senkinek sem szemrehányás tenni.

Egy fejlett szellem sosem fog csúnya helyre költözni, vagy magát ízléstelen bútorokkal körülvenni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szépség a tehetős emberek előjoga, akik megtehetik, hogy kellemes helyen éljenek, hogy magukat értékes tárgyakkal vegyék körül? Nem, hiszen a szépség a legegyszerűbb tárgyakkal is elérhető. Az egyszerűség egyenesen ismérve a valódi szépségnek.


A szépséghaszna

A szépséget ma gyakran luxusnak tartják, olyasvalaminek, mely nélkülözhető. De valóban le tudunk mondani a szépségről? Ha a fejlődés útját járó szellem egyre érzékenyebbé válik a szépre, tehát finomodik a szépérzéke, akkor épp az ellenkező végkövetkeztetésre kell jutnunk: Ha az életünk minden területén, a tartásunkban, a beszédmódunkban, az öltözködésben vagy a lakásberendezésben is a szépre törekszünk, akkor ezzel támogatjuk szellemünk kibontakozását, segítjük felemelkedését.

Gyakran megfeledkeznek erről a szempontról a spirituális fejlődés útját járók: a szépség keresése és megvalósítása segíti szellemi érésünket!