Nano-élelmiszerek, molekuláris élelmiszerek, funkcionális élelmiszerek - azaz mit akar tálalni nekünk az élelmiszeripar a közeljövőben? Merre tart manapság az étkezési kultúra? Stephan Sigrist a svájci Gottlieb Duttweiler Intézet rangidős kutatója készített tanulmányt a lehetséges fejlődési irányokról. A jövő nem tűnik túl ígéretesnek. A genetikai tervezés és a nanotechnológia egyre nagyobb szerepet kap az élelmiszeriparban. Ursel Fuchs foglalja össze a táplálkozási trendeket.

2009. március 1-én a Nemzetközi Zenefesztivál keretében kapta meg José Antonio Abreu, a venezuelai zeneszerző, zenész és közgazdász Frankfurt város zenedíját hazájában a fiatalokért és a zenei kultúráért végzett tevékenységéért. A cikk írója egy koncertturné során találkozott a művésszel, és elkötelezett tevékenységéről ír, mely világszerte elismerést élvez.

Képzeljenek el egy homokos és sziklás pusztaságot, melyet ellepett a tarackfű, majd egy férfit, aki nem ért a kertészethez. A férfinak azt a feladatot adják, hogy létesítsen egy virágzó gazdaságot ezen a helyen: az eredmény vélhetően siralmas lenne. A Findhorn-kert azonban épp ily szokatlan módon született. A történet 1962-ben kezdődött, és mára bejárta az egész világot. Az Észak-Skóciában található hely négy évtizeddel később az ember és a természeti lények együttműködésének jelképes szimbólumává, és számtalan ember céljává vált, akik olyan kérdésekre keresik a választ, melyeket az ész és a materialista gondolkodás nem tud megválaszolni. Reinhardt WURZEL, a Grál-füzetek német nyelvű testvérújságának munkatársa meglátogatta a Findhorn-kertet...

Általában könnyen el tudjuk dönteni, hogy valamit szépnek érzünk-e vagy sem. Sokkal nehezebb viszont megindokolnunk, hogy miért, például akkor, amikor olyan valakivel beszélgetünk egy műalkotás szépségéről, akinek a véleménye eltér a mienktől. Mi alapján dönthető el, hogy egy festményt, egy emlékművet vagy valami mást "szépnek" lehet nevezni? Vannak a szépségnek kritériumai, vagy a szépérzék teljesen szubjektív, megmagyarázhatatlan dolog?

Régen is voltak, és ma is vannak olyan emberek, akik azt állítják, hogy képesek látni a természeti lényeket vagy más néven lényszerűeket. Számukra nem kérdés, hogy valóban léteznek-e ezek a lények: tudnak a dévákról, az elemi lényekről - vagy bárhogy is nevezzük . De fontos-e látni őket, hogy higgyünk létezésükben? Miért csupán néhány ember képes vizuálisan is érzékelni a lényszerűeket? Mi történik akkor, amikor valaki természeti lényeket lát? És tényleg igaz, hogy fényképezni is lehet ? Christopher VASEY ezeknek a kérdéseknek járt utána.

Milyen sokan teszik fel komolyan aggódva ezt a kérdést, akik látják a földi emberiség kétségbeejtő helyzetét. Itt nemcsak az atomháborútól való félelemről és a környezetszennyezésről van szó. Mindenekelőtt az egyre gyakrabban előforduló legkülönfélébb katasztrófák járulnak ehhez hozzá.

A telepátia kifejezés alatt (görögül: távolbaérzés) gondolatátvitelt értünk.
Néha „szemmel látható”, hogy állatok gondolkodnak, pl. amikor a ­kutya elcsen egy zoknit, hogy gazdája játsszon vele egy kicsit. A kiképzőktől megtudhatjuk, hogy a kutyák harmincnál is több, különböző feladatot tudnak ­elvégezni.
De képesek-e az állatok távolból gondolatokat érzékelni?